A családi ház építését, jól megfontolt határozott döntések előzik meg. Hosszas tervezés, egyeztetés, anyagválasztás után érezzük magunkénak, számunkra élhetőnek a megvalósítandó életteret.
A családi ház építését, jól megfontolt határozott döntések előzik meg. Hosszas tervezés, egyeztetés, anyagválasztás után érezzük magunkénak, számunkra élhetőnek a megvalósítandó életteret. Vajon hasonlóan körültekintően járunk el a házhoz szervesen kapcsolódó, külső életterünk (kertünk) esetében is? Ha egységként kezeljük a kertet a házzal, akkor igen. Vagyis kertünkkel, egy megvalósítandó jövőbeli életérzést, hangulatot, benyomást szeretnénk átélni, nem csupán fákat, követ és gyepet. Ennek érdekében keressünk a célunk megvalósításához megfelelő tapasztalattal, hozzáértéssel és empátiával rendelkező kerttervezőt és kertépítőt. Szerencsés esetben ez a két feltétel egyszerre teljesül, mint a Virágoskert-Építés Kft. esetében is.
• A tervezés fázisában vegyük, számba milyennek szeretnénk látni kertünket, milyen funkciókat töltsön be életünkben, milyen tevékenységek végzésére legyen alkalmas. Bár ezek a kérdések egyszerűnek tűnnek, a megválaszolása már korántsem az. Sok leendő kerttulajdonos nem tudja megfogalmazni saját elvárásait, szüksége van induló ötletekre melyek támpontot adnak gondolatainak. Jó kiindulás a kedvenc növény vagy szín, mik a „nemszeretem”-ek. Van, aki szeret kikapcsolódni kerti munkával, valaki csak pihen benne, és még az ápolást is ránk bízza. Nagy baráti társaság jár hozzánk kerti partira? Tehát az első beszélgetés a szakember számára hasznos támpontokat tár fel.
• Érdemes szakemberre bízni a növényanyag gondos összeválogatását, figyelembe véve a helyi adottságokat, a növények talaj és környezeti igényét. Az elmúlt évek sajnálatos módon az örökzöld (főleg a gyorsan növő sövényt alkotó) növények alkalmazását helyezték előtérbe, mégsem kívánatos, ha arányuk az alkalmazott összes növény 20-35%-át túllépi. Használjunk inkább változatos színű, formavilágú növényeket, bármennyire is vonzódunk a különleges növényekhez, ne akarjunk „arborétumot” a kertünkből, különösen azért, mert annak a mérete nem teszi azt lehetővé, ráadásul a túlzsúfoltság és rendezetlenség érzetét kelti. De a kevés, súlytalan növény alkalmazása is rontja a harmóniát, elkedvetlenít és nem azt a hatást érjük el amire vágyunk.
• Alapvető kérdés kertünk jövőjének tekintetében a termőtalaj milyensége (fizikai, kémiai tulajdonság). Növényeink, gyepünk éltető közege, melynek állapotát csekély módon van lehetőségünk befolyásolni a kertépítés elvégzése után. Törekedjünk meglévő talajunk minőségének javítására, akár feltöltésről vagy pótlásról, akár a már meglévő föld jellemzőinek korrigálásáról beszélünk. Ne essünk az túlzott költségcsökkentés csapdájába, a jó termőtalajjal megalapozzuk kertünk növényeinek sorsát.
• A kertészeti terv elkészülte és jóváhagyása után, érdemes személyes egyeztetést kezdeményezni az építésen dolgozó kivitelezőkkel. A megbeszélés tárgya azoknak a műszaki és technikai feltételeknek a megteremtése, melynek meglétével a későbbiekben költséget, időt és munkát takaríthatunk meg. Vannak olyan dolgok, melyeknek elmulasztása a jövőben nem pótolható, s ezért egy-egy jó ötlet megvalósulását teszi lehetetlenné.
Néhány példa, amire gondolunk:
• út-burkolat alatti csőátvezetés DN 100-as méretben, ami lehetővé tesz cső, kábel átvezetését az elkészült burkolat alatt
• víz és elektromos kiállások kiépítése, a lehetségesen felmerülő helyekre (kerti tó, szivattyú akna, kerti világítás) a ház áramellátási rendszertől függetlenül, érintésvédelemmel ellátva
• bejárhatóság biztosítása tehergépkocsival a kertbe, hogy ne legyen akadálya a rossz tervezés a jövőbeni ötleteink megvalósításának
• kútfúráshoz szükséges feltételek biztosítása
• A növényeink és a gyep optimális fejlődéséhez nélkülözhetetlen az automata öntözőrendszer és az általa pontosan kijuttatott vízmennyiség. Miután a vízforrás lehet kút is, a lehetőségét mindig érdemes mérlegre tenni, mert az ára viszonylag gyorsan megtérül. Mielőtt nekilátnánk a kútfúrásnak, egyeztessünk kertépítőnkkel, aki (szerencsés esetben megbízható kútfúrót ajánl) meghatározza azokat a minimális elvárásokat (keresztmetszet, vízhozam), amelyeknek meg kell felelnie létesítendő kutunknak. A kútfúrás komoly tapasztalatot és szakértelmet igénylő munka. Nagyon fontos, hogy olyan céget bízzunk meg a feladattal, aki a szükséges engedélyekkel rendelkezik és várhatóan magas műszaki színvonalú kutat ad át. Túlságosan nagy beruházás ahhoz, hogy a végeredmény kétséges legyen.
A kút átvétele előtt kérjen írásos nyilatkozatot a kútfúrótól, mely az alábbiakat tartalmazza:
• a kút talpmélységét
• a kút geofizikai méréséről készült hosszmetszeti szerkezeti rajzot, mely kielemzi a vízadó rétegek helyét
• a vízadó rétegbe elhelyezett szűrőcsövek pontos helyét
• a szivattyú lehelyezésének mélységét, pontosan
• a nyugalmi és üzemi vízszintet a vízhozamra kalibrálva
• a vízhozamot
• a vízzel felszínre jutó homok és egyéb szennyező anyagok mennyiségét g/m3–ben kifejezve
A víz minőségét mindenképpen negatívan befolyásolja a benne lévő homok és szennyező anyagok tartalma. Az optimális beüzemelés és a megfelelő vízhozam alkalmazásával a homok felszínre jutása kizárható. Természetesen a próbaszivattyúzás során szükséges megállapítani ezeket a paramétereket, mely a kútfúró feladata és felelőssége.
Ha mindezen kritériumok teljesültek konstatálhatjuk, hogy kiváló minőségű kút tulajdonosai lettünk.
• A kerttulajdonosok gyakran felmerülő gondja a kutyatartás. A kert és a kutya nehezen összeegyeztethető, sok kompromisszumot igényel. Ha mégsem szeretnénk lemondani a kutyatartás öröméről, lehetőleg kistestű kutyát válasszunk. A legtöbb házi kedvenc kitartó munkával megtanítható az alapvető kerti szabályokra és talán nem kell kertünket feláldozni miatta.